A következő címkéjű bejegyzések mutatása: black. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: black. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 4., szombat

Nude'n Black

Még nincs az a teljesen napsütéses, melengető időjárás, amire már nagyon vágyunk, de ettől függetlenül előkerülhetnek a farmerdzsekik, és bőrkabátok. Reggel érdemesebb rétegesen aláöltözni, hiszen elég hűvösek tudnak lenni a délelőttök. Délutánra pedig kisüt a Nap, és kedvünkre mászkálhatunk kinn a természetben.

Én is előszedtem már a farmerdzsekimet, nálam ez alapdarabnak számít, sok mindennel párosítható össze, és igazán jó szolgálatot tesz. Még tavaly vettem a H&M-ben, azóta hordom, és semmi panaszom nincs rá.





Egy test vonalát követő, hosszított pólót vettem fel hozzá. Nagyon tetszik a felső mintája, mert egy picit szélesít az eleve vékony alkatomon, így sokkal nőiesebb hatást eredményez. A fekete és a bőrszín párosa pedig nagyon jó kontrasztot alkot egymással.



Nadrágként egy fekete leggingset választottam, ami kényelmes, mégis csinos.



Kiegészítőnek pedig egy háromszöges aranynyakláncot (erről mindig az illuminaty jut eszembe, a barátaim szoktak ezzel viccelődni ☺) és a bakancsomat vettem fel.

Kellemes szünetet nektek!

Bori

Farmer dzseki: H&M
Csíkos ruha: H&M
Fekete leggings: H&M
Bakancs: Dr.Martens (Office Shoes)
Nyaklánc: Clarie's


2015. január 31., szombat

Kimono Love

A japán kultúra jellegzetes darabjai ma már könnyen elérhetőek a számunkra. Nemrég kezdtek divatba jönni ezek a darabok, nekem nagyon tetszenek, szépen kidolgozottak és egyediek. Nem véletlen hát, hogy népszerűségük még mindig töretlen!/
The kimonos are the Japanese tradition's typical pieces, and now they are avaliable for us. They came into fashion nowadays, and I really like them. They're so individual and elaborated. That's why they are very popular!




Sokféle kimonót találhatunk a kínálatban: választhatunk egyszínű vagy mintás darabokat, de rövidebbeket vagy hosszabbakat is . Egy extra hosszú darab például nagyobb feltűnést kelt, mint egy rövidebb kimonó. De egytől egyik csodásak, nem tudsz rosszat választani./
There are a lot types of kimonos, so we can choose monochrome or figured ones, but also the short ones and the long ones. An extra long kimono is a greater sensation than a shorter one. But each of them are wonderful so you can't make a mistake with them.





Az egyszínű darabokat több mindennel tudod párosítani, így univerzális darabjai lehetnek a ruhatáradnak. /
You can pair the monochrome pieces with also everything, so they can be the universal ones of your wardrobe. 




A színesebb, mintás darabok csak úgy vonzzák a tekintetet! Arra viszont ügyelni kell, hogy a színek más formában is megjelenjenek a gardróbodban, hiszen ha van egy csodás kimonód, viszont nincs mivel felvenned, az nem valami jó befektetés./
The colorful and figured ones are very eye-catcher! But you have to watch out for the colors of the kimono, because if you haven't got any colorful clothes, you can't wear your kimonos with them. And it's a very bad investment. 




A virágmintás darabok nagyon finom és nőies hatást keltenek./
The flower printed ones are very elegant and ladylike. 



A csipkés kimonók pedig bármilyen összeállítást megbolondítanak. Igazi japán hercegnőnek érezheted magad bennük. /
And the lacy kimonos dement any outfits. You will feel you like a real Japanese princess.


Ezt a két outfitet rojtos kimonókkal állítottam össze. A kimonó már magában nagyon extra, de a rojtok még inkább egzotikussá teszik a kinézetét. Semleges darabokat választottam hozzá, ezzel is kiemelve a kimonó részleteit. /
I assembled these outfits with tufted kimonos. The kimono is very extra, but the tufts make the look more exotic. I choose neutral ones for them, what highlight the kimono's details. 

Ha szívesen beszereznél egy ilyen csodaszép darabot, nézz körül az American Apparel oldalán: itt!

If you want to have a beautiful one like that, go see the American Apparel's site here!

2015. január 25., vasárnap

Winter Paradise

Ma Magyarország szerte bizony sokan megörültek (köztük én is) a havazásnak. Karácsony után sem volt olyan szép hó, mint ami most esett le. Gondoltam egy ilyen csodaszép téli táj kiváló háttér lehet pár képhez.
A lot of people were  happy today for the snow in Hungary (including me). The snow at Christmas wasn't as beautiful as the past few days. I think this wonderful winter sight is right for some pictures.



Elég hideg volt, ezért egy bundát vettem fel, ami alá nem is kell olyan rétegesen öltözni. Már magában kellő védelmet nyújt.
The weather was cold, so I worn a fur that don't need to dress up exfoliated under it. It's already provides protection.


Egy sima farmert vettem fel hozzá, és egy egyszerű fekete pólót, így is kiemelve a bunda részleteit.
I put on a simple skinny jeans and a black t-shirt with it. They highlight the fur's details.


Mivel elég nagy volt a hó, ezért bakancsot vettem fel, ami nem csak kényelmes és meleg, hanem vízhatlan is.
It snowed a lot, so I put on my boots, that are very comfortable, warm and also waterproof.

 

Kiegészítőnek pedig ezt a nyakláncot, ami ellensúlyozza az egyszerű darabokat.
And I put on this necklace that compensates these simple pieces.

Bunda/Fur: C&A
Farmer/Jeans: H&M
Bakancs/Boots: Dr.Martens - Office Shoes
Póló/T-shirt: Takko
Nyaklánc/Necklace: Vintage